Színházi Világnap

Spiró

darabjának hatásmechanizmusa az egyidejűségre épül, a mű drámaiságát

személyes, befogadói érintettségünk hordozza. A darab egyetlen

helyszíne a részletező aprólékossággal megjelenő, apró panel-konyha.

Vele arányos a nézőtér: otthon érezzük magunkat a nyomott panelban.

A

Kvartett házaspárjának monoton, tartalmatlan létezését váratlan esemény

zavarja meg: egyszer csak betoppan hozzájuk egy idegen, a Vendég, aki

azt állítja, hogy az Öregnek köszönheti az életét, aki – az ’56-os

forradalom után küszöbön álló letartóztatása előtt – még időben

figyelmeztette ahhoz, hogy elmenekülhessen. Most, 40 év után,

kiábrándultan tér haza az Államokból, drága ajándékokkal meghálálni

akarván az Öregnek akkori segítségét.

A betegesen gyanakvó, paranoid

Öreg talán az utolsó fanatikus, aki még hisz a kommunizmus egykor

lelkesítő, mára azonban nevetségessé váló, bukott ideájában. Árulónak

tekinti az egyre értetlenebb Vendéget, s ajtót mutat neki. Egyszerre

szánalmas, megrendítő és fenyegető létezése szembenézésre kényszerít

egykori önmagunkkal.

A Vendég küzdelme, mellyel megpróbálja

kitágítani ezt a szűk horizontú világot, megrendítő, groteszk és

hiábavaló. A korlátolt Öreg, a szenilis Feleség, az emberi értékek

iránt közömbös, haszonelvű Nő között a Vendégre, bármerre fordul,

mindenhonnan halott arcok merednek. Leépült tudatuk devalválódott

nyelvet eredményez, melynek nyomán a két világ közt totálissá válik a

kommunikációképtelenség.

A Kvartett jellegzetes képe korunknak,

kordarab, korszelet – konyhájába mindannyian beköltözhetünk. A darabban

Spiró a jelenidejűség drámaiságával operál, szemérmetlenül plagizál.

Lop az élettől, a mi lelakott, végsőkig amortizálódott valóságunkból.

Spiró drámája elnyerte az 1997/1998-as évad Legjobb új magyar drámája díjat.