Színházi Világnap

Spiró
darabjának hatásmechanizmusa az egyidejűségre épül, a mű drámaiságát
személyes, befogadói érintettségünk hordozza. A darab egyetlen
helyszíne a részletező aprólékossággal megjelenő, apró panel-konyha.
Vele arányos a nézőtér: otthon érezzük magunkat a nyomott panelban.
A
Kvartett házaspárjának monoton, tartalmatlan létezését váratlan esemény
zavarja meg: egyszer csak betoppan hozzájuk egy idegen, a Vendég, aki
azt állítja, hogy az Öregnek köszönheti az életét, aki – az ’56-os
forradalom után küszöbön álló letartóztatása előtt – még időben
figyelmeztette ahhoz, hogy elmenekülhessen. Most, 40 év után,
kiábrándultan tér haza az Államokból, drága ajándékokkal meghálálni
akarván az Öregnek akkori segítségét.
A betegesen gyanakvó, paranoid
Öreg talán az utolsó fanatikus, aki még hisz a kommunizmus egykor
lelkesítő, mára azonban nevetségessé váló, bukott ideájában. Árulónak
tekinti az egyre értetlenebb Vendéget, s ajtót mutat neki. Egyszerre
szánalmas, megrendítő és fenyegető létezése szembenézésre kényszerít
egykori önmagunkkal.
A Vendég küzdelme, mellyel megpróbálja
kitágítani ezt a szűk horizontú világot, megrendítő, groteszk és
hiábavaló. A korlátolt Öreg, a szenilis Feleség, az emberi értékek
iránt közömbös, haszonelvű Nő között a Vendégre, bármerre fordul,
mindenhonnan halott arcok merednek. Leépült tudatuk devalválódott
nyelvet eredményez, melynek nyomán a két világ közt totálissá válik a
kommunikációképtelenség.
A Kvartett jellegzetes képe korunknak,
kordarab, korszelet – konyhájába mindannyian beköltözhetünk. A darabban
Spiró a jelenidejűség drámaiságával operál, szemérmetlenül plagizál.
Lop az élettől, a mi lelakott, végsőkig amortizálódott valóságunkból.
Spiró drámája elnyerte az 1997/1998-as évad Legjobb új magyar drámája díjat.